A Német Régészeti Intézet frankfurti kutatóintézetének első női igazgatója, az MTA BTK Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, a British Academy tagja, aki kiemelkedő szakmai elismerést vehetett át tavaly, amely a világ tíz legjobb régészeti projektje közé sorolta az alsónyékit. Bánffy Eszter régész volt a Marslakók harmadik állomásának a vendége, aki nyugodt, kellemes hangjával mindenkiben felkeltette az érdeklődést szenvedéllyel szeretett tudományterülete iránt.
Az egyetemnek még eltérő tervekkel indult neki, tanulmányai végére három szakot végzett el a tervezett egy helyett. Elmondása szerint a régész diploma tökéletes kilátástalansággal kecsegtetett, így angolt és szanszkritot kezdett tanítani. Ha hálát adhatna egy embernek, akkor Mike Altrin rockzenésznek írna köszönőlevelet, ugyanis ő „terelte” vissza a régészeti pályára.
Épp autóstoppal járta a nagyvilágot, amikor a zenész (már üres) turnébuszán kötött ki. A busz pedig Heidelbergbe tartott, ahol Eszter jelentkezett a Régészeti Tanszékhez. Eleinte csak a magyar helységnevek kiejtésében segédkezett, majd ösztöndíjat ajánlottak neki. A többi pedig történelem…
Hogy érezte magát?
Nagyon jól. Azt gondolom minden lehetőséget ki kell használni a tudomány népszerűsítésére. Mi értelme lenne a munkánknak, ha nem beszélnénk róla, nem mutatnánk be? Szerintem a régészet nem csak egy tudományág. Tekintve, hogy a társadalom egészét rekonstruálja, sok mindent mondhat az embereknek, sőt, még tanulni is lehet a korábbi időkben elkövetett hibákból.
Mennyire tartja hitelesnek a régészekről kialakult képet, amit a hollywoodi-i filmek alakítottak? Befolyásolja ez a kép a tudományág megítélését?
Egyáltalán nem hiteles. Igazából jókat nevetünk a filmeken. Nem haragszunk rájuk, de tudni kell, hogy nem sok köze van a valósághoz.
Mihez hasonlítaná a régészetet?
Tulajdonképpen olyan, mint egy ezer darabos puzzle, amelyből csak néhány elemünk van. Ám még, ha sikerülne is kirakni az egész puzzle-t, akkor is csak egy kétdimenziós képet kapnánk, pedig én úgy gondolom, hogy az én munkámnak mélysége is van. Ami biztos, hogy ha egy gyereknek magyaráznám, akkor nem a dinókkal kezdeném (nevet). Ha majd lesz egy unokám, mindenképpen a jelenből próbálom levezetni, valahogy úgy, hogy én vagyok az ő nagymamája, nekem is volt nagymamám, és a nagymamámnak is volt nagymamája. De egy idő után nem tudjuk, hogy hívták őket.
A jövő trendjei milyen hatással lesznek a régészeti munkálatokra?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert azt lehetne mondani, hogy egy ellentétpárról van szó: a régészet a múlttal foglalkozik, míg például a mesterséges intelligencia és az automatizáció a jövőre fókuszál. Ugyanakkor azt hiszem, van átjárás. Először is azért, mert én nem gondolom, hogy a régészet a múltról szól. Tehetünk erőfeszítéseket a múlt eseményeinek körvonalazására, de nem is ez a lényeg valójában, hanem az, hogy mindez mit jelent számunkra. Ezen a ponton jön be a mesterséges intelligencia, amely fejlődéséhez szükségesek a múltbeli ismeretek. Ismerni kell az utat, hogy ki tudjuk jelölni a további irányt.
Hogyan lesz egy mindennapinak induló ásatásból szenzációs feltárás?
Igazság szerint minden feltárás megváltoztatja az eddigi tudásunkat, még egy jelentéktelennek tűnő eredmény is új színben tüntethet fel addig megingathatatlanak vélt tényeket. Például amikor egy gödörben találtunk egy hihetetlenül gondosan elrendezett, valószínűleg zsákba tett csontvázat, amit végtelenül szeretetteljesen rendeztek el. Ez egy olyan pillanat volt, amikor átjött a gondoskodás, a szeretet, a fájdalom – a régészetet nem lehet emberi érzések nélkül művelni.
Említette a magyarországi lelőhelyek sokaságát. Mennyire fedi le ezt a kincset a hazai régészet állása?
Sajnos nem nagyon. Felépítettem egy tíz fős kutatócsoportot az MTA-n, ami szétmállott néhány hónap alatt. Az a legnagyobb baj, hogy senki nem vizsgálja ezeket a lelőhelyeket. Nincs kellőképpen megbecsülve a régészeti örökségünk, pedig minden, ami itt történt korábban a hagyatékunk részét képezi. Egyrészt felelősséget kell vállalnunk, másrészt ez kijelölheti az utat, ami rámutat, hogy valójában mit is keresünk itt. Borzasztó fontos lenne ebbe kicsit több energiát, embert, pénzt, lehetőséget fektetni.
Hogyan értékeli a nők szerepét a tudományban?
Ebben a kérdésben rendkívül sok fájdalmas pont és igazságtalanság merül fel. Ugyanakkor én átmenetként gondolok a jelenkori helyzetre, egyszerűen át kell még küzdenünk magunkat néhány akadályon. Remélem, hogy egy-két generáció múlva ez nem lesz már kérdés.
Mik a céljai a jövőben? Milyen tanácsot adna a jövő régészeinek?
Sokszor gondolkozom azon, hogy ha tehetném, nem halnék meg. Szerintem a legfontosabb összetevő a kíváncsiság, ami kiegészül a józan ésszel, hiszen ez segít a legendák leválasztásában. Hasonlóan fontos a bátorság a járatlan utakon való haladáshoz, illetve a szabadságot, a szabad teret említeném még.
Mi lenne az első kezdeményezés, amit bevezetne Magyarországon?
A magyarországi régészeti örökségvédelem egy megoldatlan probléma, számos módon lehetne ezen változtatni. A legérdekesebb talán az az angliai példa, amely lehetővé teszi civilek számára is, hogy ásatást kezdeményezzenek, így a régészet egyfajta szabadidős tevékenységként működik.
Levezetésképp egy könnyed feleletválasztós játékra invitáltuk Bánffy Esztert, aminek az a lényege, hogy a válaszadónak minél gyorsabban kell döntenie a két opció között, az első megérzésére apellálva.
Elmélet vagy gyakorlat?
Mindkettő.
Egyéni vagy csapatmunka?
Csakis csapatmunka.
Ős- vagy újkőkori régészet?
Újkőkori.
Természet- vagy társadalomtudomány?
A régészet kiindulópontja a társadalomtudomány, a folyamatban rengeteg a természettudomány, a végső narratíva pedig megint csak társadalomtudomány.
A Marslakók rendezvénysorozat következő vendége Csíkszentmihályi Mihály lesz, aki Kaliforniából élőben válaszol Vecsei H. Miklós kérdéseire.
(Az interjút Béni Alexandra készítette 2019. október 17-én az Átrium Színházban)
(Fotó: Szarvas László)
